Hitvallásom
Pszichológusnak lenni hivatás. Számomra mindenképpen. Szó szerint. Úgy indultam neki a pályaválasztásnak érettségi után, hogy emberekkel semmiképpen sem szeretnék foglalkozni, és lám, nem lehettem más, mint pszichológus. Nem akartam emberekkel foglalkozni, mert tudtam, az a legnagyobb felelősség. Kiderült, a felelősségvállalás a sorsom egyik központi témája. Meg kellett tanulnom, és megtanultam. Mert, ahogy a bölcselet tartja: férfivá válni kell.
A felelősségvállalás mellett, - ahogy a rábaközi tudók mondták - akinek mások a sorsukat a kezébe adják, meg kell állnia a “három nádszálon: a szeretet, az igazság és a bölcsesség nádszálán". A szeretet minden kapcsolat alapja, az önmagaddal való kapcsolaté is. Az igazság sokszor el van temetve, mert félő, hogy eláraszt a fájdalom, ezért finoman, lépésről lépésre lehet csak megismerni. A bölcsesség pedig nem tudás, hanem tapasztalat alapú meggyőződés az összefüggések tükrében, félelem, harag, kétely, gőg vagy bírvágy nélkül. És miért pont nádszál? Mert a nádszálon akkor tudsz csak megállni, ha tökéletesen középen vagy. Rajta a “jelen”. Szeretetben, igazságban, bölcsességben. Ha pszichológust keresel, csak olyat válassz, aki képes erre.
A jó út ismérvei
1.
Ikerörvények tana
Mellérendeltség
Sit amet luctussd fav venenatis, lectus magna fringilla inis urna, porttitor rhoncus dolor purus non enim praesent in elementum sahas facilisis leo, vel fringilla est ullamcorper eget nulla facilisi etisam dignissim diam quis enim lobortis viverra orci sagittis eu volutpat odio facilisis mauris sit.
2.
Jószomszédság törvénye
Nemártás
Sit amet luctussd fav venenatis, lectus magna fringilla inis urna, porttitor rhoncus dolor purus non enim praesent in elementum sahas facilisis leo, vel fringilla est ullamcorper eget nulla facilisi etisam dignissim diam quis enim lobortis viverra orci sagittis eu volutpat odio facilisis mauris sit.
3.
Három nádszál
Szeretet, igazság, bölcsesség
Sit amet luctussd fav venenatis, lectus magna fringilla inis urna, porttitor rhoncus dolor purus non enim praesent in elementum sahas facilisis leo, vel fringilla est ullamcorper eget nulla facilisi etisam dignissim diam quis enim lobortis viverra orci sagittis eu volutpat odio facilisis mauris sit.
4.
Bizonyos szint felett
Szeretet, tisztelet, alázat
Sit amet luctussd fav venenatis, lectus magna fringilla inis urna, porttitor rhoncus dolor purus non enim praesent in elementum sahas facilisis leo, vel fringilla est ullamcorper eget nulla facilisi etisam dignissim diam quis enim lobortis viverra orci sagittis eu volutpat odio facilisis mauris sit.
5.
A jó út
Legyen tartásod
Jó úton jár, ki szereti
önmagát és másoknak is a magához való jót kívánja
6.
7.
Tanítóim
2004 - 2007
Bachelor Degree in Psychology
University of California
Sit amet luctussd fav venenatis, lectus magna fringilla inis urna, porttitor rhoncus dolor purus non enim praesent in elementum sahas facilisis leo, vel fringilla est ullamcorper eget nulla facilisi etisam dignissim diam quis enim lobortis viverra orci sagittis eu volutpat odio facilisis mauris sit.
2007 - 2009
Master Degree in Designing
University of Texas
Sit amet luctussd fav venenatis, lectus magna fringilla inis urna, porttitor rhoncus dolor purus non enim praesent in elementum sahas facilisis leo, vel fringilla est ullamcorper eget nulla facilisi etisam dignissim diam quis enim lobortis viverra orci sagittis eu volutpat odio facilisis mauris sit.
Szerepeim
Férfi
A gyengédség erőből fakad.
Férj
A házasság szerelem nélkül erőszak vagy haszonlesés.
Apa
"A gyermek senkié, hanem apja- anyja gondjaira van bízva."
Pszichológus
"Ahol nincs bizalom, egyetértés sincsen, ahol nincsen egyetértés, ellenség a szövetséges is."
Tudás Őrző
"Boldogok kik bölcseletet, tudást adnak tovább, mert szellemük szárnyas juharmagja lelkek ezreiben csírázik."
Barát
A barát tetteiben bizonyosodik meg.
Vándor
"Jó úton jár, ki szereti önmagát és másoknak is a magához való jót kívánja."
Módszertár
Pszichodráma
"Az élet duplája."
Autogen Trening
A jó szokássá vált nyugalom.
Katatim Imaginativ Kép terápia (KIP)
Belső út kifelé.
Ego State Therapy
" Ismeretlen Önmagáim."
Neuro Lingvisztikus Programozás Terápia (NLPt)
"Az NLP egy attitűd."
Monodráma Terápia
"Remetebál."